mutass mindenkit!

MediFat Sztártabló

következő előző

Dobrády Ákos

Az intenzív testmozgás az életem meghatározó része, de eljött a pillanat, amikor szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy a testmozgás és a tudatos táplálkozás nem old meg minden problémát.
A gondot az én esetemben a hasam jelentette, ahol nagyon ragaszkodó zsírréteg volt.
A MediFat Elektromos Zsírbontás segítségével pontosan onnan fogytam, ahonnan kellett, 5 kg zsír ment le a hasamról. A kúra óta eltelt több év, de a hasam ugyanolyan lapos maradt, egy deka zsír sem jött vissza.

Csúcsformában az énekes sztár

Dobrády Ákos életében a zene és a sport sokáig párhuzamosan futott, aztán döntenie kellett a kézilabda és a zene között. Ő a zenét választotta, és jól tette, hiszen 1997-ben Bomba címmel robbant első lemeze (ami aranylemez lett), és Ákos "Az év felfedezettje" lett.

A TNT zenekarban töltött évek után a 2005-ös búcsúkoncertet követően szólókarrierbe kezdett. A siker tovább kísérte, 2006 novemberében Fekete gyémánt címmel jelent meg szólólemeze, és Ákos a Magyar Rádió Emerton-díját is elnyerte "Az év legjobb énekese" kategóriában.

Ákosnak a sportnak köszönhetően soha nem voltak súlyproblémái, de mivel maximalista, az utóbbi időben mégis zavarni kezdte az a néhány pluszkiló, ami főleg a hasára rakodott.

"Amikor elkezdődött a zenei pályafutásom, a TNT zenekarral rengeteget koncerteztünk. A hétköznap éjszakák, a hétvégék a fellépésekről szóltak, és utána éhesen általában gyorséttermekben pótoltuk az elvesztett energiát. Hiába éreztem, hogy ez nem tesz jót a szervezetemnek, az állandó rohanás miatt ez a megoldás tűnt a legkézenfekvőbbnek. Ennek az időszaknak hála, néhány kilót felszedtem a hasamra, de ezzel nem akartam megbékülni. Az utóbbi időszakban ezért átszerveztem az életemet. A gyorséttermek látogatását kiiktattam az életemből. A sportot szerencsére soha nem hagytam abba, de még intenzívebben el kezdtem mozogni, rendszeresen jártam edzőterembe. Néhány hónap odafigyelés meg is hozta a gyümölcsét, és szépen átalakítottam a testösszetételemet, hiszen több kilót leadtam, miközben az izomtömegemet növeltem. Ekkor azonban szembesültem azzal a ténnyel, hogy az utolsó 4-5 kiló nem akar mozdulni. Még bosszantóbb volt, hogy a hasizmaimat hiába dolgoztam szálkásra, ez egyáltalán nem látszott a hasamhoz erősen ragaszkodó zsírpárnáktól. Az egyik médiában dolgozó barátomtól hallottam, hogy ő szintén ebben a cipőben járt, és egy olyan orvosi módszerrel szabadították meg a zsírpárnáitól, ami hasonló eredményt ad, mint a zsírleszívás, de nem műtét. Azonnal döntöttem és bejelentkeztem a MediFat Zsírbontó kúrára. A testösszetétel meghatározás során kiderült, hogy az izomtömegem teljesen rendben van, de pontosan 5 kg zsírtól meg kell szabadulnom, és ez a plusz zsír kizárólag a hasamon helyezkedik el.

A kezelés szerintem kifejezetten kellemes. Nagyon vékony tűelektródákon keresztül személyre szabott áramcsomagok ingerlik a zsírszövetet és a bőrt, így a zsírpárnák fokozatosan eltűnnek, a bőr pedig feszesedik. Én közben csak kellemes bizsergést érzek, pihenhetek, olvashatok a kezelés alatt. Számomra az is előny, hogy mindez nagyon időtakarékos módon történik, hetente két alkalommal kevesebb mint egy óra elfoglaltságot jelent a kúra. A fellépések miatt azért néhány alkalom kimaradt, de ez nem befolyásolja a végeredményt. A kúra része a személyre szabott Set Point étrendi ajánlás. Szinte hihetetlen, hogy bizonyos technikák alkalmazásával magamnak állíthatom be a kívánt testsúlyomat, de így van. Az én étrendem egy speciális sportétrend, amivel az edzéseket még hatékonyabbá tehetem.

Naponta ötször étkezem, megfelelő mennyiségeket fogyaszthatok, és az ételek igen finomak. A legnagyobb örömömre nagyon gyorsan elértem a versenysúlyomat a MediFat segítségével. Mind az 5 felesleges zsírkilót leadtam, a hasam körfogata pedig 12-14 cm-t csökkent a kezelések hatására.

Nagyon vicces volt, amikor édesanyám a kúra végén meglátta a hasamat, és felkiáltott: "Kisfiam, zsírleszívást csináltattál a hasadon?" Én elképzelni sem tudok ennél nagyobb elismerést. Az elért formám megtartása szintén fontos feladat, de új életstílusom és a MediFat segítségével ez biztosan menni fog.

További sztárok vallomásai a MediFat Zsírbontó módszerről:

Marsi Anikó

tovább

Keresztes Ildikó

tovább

Juhász Adrienn

tovább

Borbás Mária

tovább

A fogyásának paródiája a Showder Klubban

tovább

Még több híresség vallomása