Hajszálértágulat, rozácea, tágult hajszálér kezelés arcon, orr körül Küldés levélben Nyomtatás Előző oldal Következő oldal
A hajszálerek a 0,3 mm-nél vékonyabb, kékespiros erek. Gyakran előfordul, hogy ezek az egészen vékony, a bőrben normálisan is megtalálható érkapillárisok kitágulnak és láthatóvá válnak. A kitágult hajszálérek száma és mérete az életkor előrehaladtával nő, főleg az arra hajlamos embereken.
Egy-két kis hajszálér az orr körül, vagy az orcákon még nem mindenkit zavar.
A kialakult rosacea tüneteivel azonban nehéz együtt élni.
Hiszen az arc az, amit mindenki azonnal lát, és sokan sajnos ítélkeznek is a látvány alapján. A tágult hajszálerek jelenléte esztétikailag zavaró lehet, főleg ha nagy számú, vagy feltűnő helyen elhelyezkedő, vagy elpattanásra hajlamos hajszálértágulatról van szó.
A felmérések szerint a világon minden 10. ember rendelkezik érfal labilitási problémával. Az érfal labilitás hozzájárul a hajszálerek rendszeres elpattanásához, sőt a rozácea hajlamhoz is.
Ráadásul a bőrgyógyászati álláspont szerint a rosacea a nehezen gyógyítható betegségek közé tartozik a többféle kezelési metódus ellenére.
Elpattant hajszálér
Enyhe esetben fizikai behatásra elpattant hajszálértágulat is kialakulhat, ami esztétikailag zavaró, a kezelés krémekkel, hajszálér erősítő vitaminokkal, tablettákkal átmenetileg megoldható. Bizonyos területeken, pl. az orrszárnyon, orr körül a szemüveg által dörzsölésnek, nyomásnak kitett helyen a hajszálér megpattanhat, akár kissé vérezhet, sebessé válhat.
Rozácea, rosacea, pirospozsgás arc, borvirágos arc, rezes arcbőr
A rozácea, rosacea kialakulásának oka nem teljesen ismert, de alapja a krónikus érfal labilitás. Ez azt jelenti, hogy a bőr hajszálereinek falában levő simaizom mozgása egyre renyhébbé válik, ezért néha időszakosan kitágul – az arc hajlamossá válik a kipirulásra.
A hajszálerek kitágulása miatt a helyi szöveti keringés lassul, ami aztán a helyi anyagcsere viszonyok lassulásához vezet. Később gyulladás is kialakul helyileg, a fertőzésekre való hajlam pedig fokozódik.
Súlyosabb esetben a hajszálerek falában szerkezeti károsodás következik be, és a kiserek képtelenné válnak a további összehúzódásra, az arc pirospozsgás, borvirágos lesz.
A rosacea esetében is igaz, hogy a legjobb a megelőzés, vagy a korai kezelés.
A rozácea kialakulásának 3 szakasza és jellemzői
A rosacea nem néhány nap vagy hét alatt alakul ki, hosszabb idő kell a tünetek kifejlődéséhez.
A rosaceára egyébként sok tényező hajlamosít, az egyik legfontosabb a világos bőr, világos haj és szem. Nem véletlen, hogy a napfényben szegényebb országokban meglehetősen gyakori a rosacea előfordulása. Sötétebb bőrtípusú emberek körében a rosacea sokkal ritkább.
- szakasz: A kitágult hajszálereknek köszönhető arcpír eleinte csak néha, rohamszerűen, bizonyos külső hatások következtében jelenik meg. Ilyen kiváltó hatás lehet például erősen fűszeres étel fogyasztása, stresszhelyzet, nagy meleg, vagy hőhatás (szauna, szolárium), az arra hajlamos embereken. A bőrpír néhány perctől több óráig fennállhat, és aztán magától elmúlik.
- szakasz: A hajszálerek tágulata állandósulni kezd, ezért folyamatosan pirospozsgás a bőr. Gyakoriak a pici göbcsék, vagy a pattanásra emlékeztető gennyes hólyagocskák.
- szakasz: Az állandó bőrvörösség mellett a bőr megvastagodott, gyulladt csomók, vörös göbök láthatóak. A pórusok kitágultak, a bőr felszíne szabálytalan felületűvé válik. Főleg az orr eltorzul a kötőszöveti túlburjánzás miatt.
A hajszálértágulat kialakulásának 12 leggyakoribb okaA hajszálértágulat kialakulásának 12 leggyakoribb okaA hajszálértágulat kialakulásának 12 leggyakoribb okaA hajszálértágulat kialakulásának 12 leggyakoribb okaA hajszálértágulat kialakulásának 12 leggyakoribb oka
A hajszálértágulat kialakulásának 12 leggyakoribb oka
A hajszálértágulat, ill. a rozácea kialakulásának pontos oka nem teljesen ismert, de szóba többek között a
- genetikai hajlam, egyes családokban gyakrabban fordul elő
- bőrtípus, pl. fehér bőr, vékony, öregedő, vagy vízhiányos bőr
- hormonális hatás, pl. terhesség, 40 év feletti változókori, vagy azt megelőző hormonális változások, klimax,
- gyógyszerek, pl. fogamzásgátló szedés, egyéb hormonkezelés
- bőr öregedése életkorral összefüggésben
- idő előtti bőröregedés pl. fénykárosodás (gyakori napozás, szolárium) nem megfelelő fényvédelemmel, vagy anélkül
- rendszeres szabadtéri tartózkodás, testmozgás esetén erős szélnek rendszeres kitettség, magas vagy alacsony hőmérsékletben rendszeres tartózkodás, nagy hőingadozás
- rendszeres alkohol-, kávé-, tea-, csokoládéfogyasztás, egyéb koffeintartalmú italok (pl. energiaital) bevitele
- intenzív testmozgás
- májbetegség
- vitaminhiány, egyéb tápanyaghiány (pl. C-vitamin, rutascorbin)
- tartós stressz
Szorcsik Viktória már 1 Veinwave kezeléssel megszabadult az arcán található zavaró hajszálértágulatoktól
Az arc hajszálértágulatainak végleges eltüntetése Veinwave rádiófrekvenciás kezeléssel
Az arc hajszálértágulatainak végleges eltüntetése Veinwave rádiófrekvenciás kezeléssel
Az arc hajszálértágulatainak végleges eltüntetése Veinwave rádiófrekvenciás kezeléssel
Az arc hajszálértágulatainak végleges eltüntetése Veinwave rádiófrekvenciás kezeléssel
A konzervatív bőrgyógyászati kezelések alacsony hatásfoka számos hatóanyag és gépi kezelés (lézer, IPL) kifejlesztésére sarkallja a tudományt.
A kezelések többsége azonban sajnálatos módon ún. tüneti terápia, tehát célja a már kialakult tünetek enyhítése.
Nem kérdéses, hogy az oki terápia, tehát a kiváltó ok megszüntetését megcélzó terápia hozhat valódi gyógyulást. Ezért számít áttörésnek a Veinwave rádiófrekvenciás hajszálér kezelés alkalmazása a rosacea gyógyításában, hiszen pontosan az elváltozás alapján képező tágult hajszálerek végleges megsemmisítésére szolgál.
A MediFat Klinikán a tágult hajszálereket a csúcstechnológiájú Veinwave rádiófrekvenciás készülékkel tüntetjük el, mely hatékonyságánál fogva aranystandardnak számít az indikációs körébe tartozó problémák (pl. hajszálér tágulat orr körül, szem alatt, arcon, rozácea, seprűvéna, véranyajegy) kezelésében.
A kezelés során a nagyon vékony, 0,0075 mm átmérőjű, szabad szemmel szinte alig látható, speciálisan szigetelt tű 4000 MegaHertz frekvenciát vezet a tágult hajszálér belsejébe. A hő elpusztítja a hajszálér falát és tartalmát is, miközben a környező bőrt nem károsítja.
Fontos tudnivalók a Veinwave kúráról és a kezelés utáni történésekről, teendőkről
- A kezelés után néhány napig az esetek egy részében bőrvörösség, piros folt alakulhat ki a kezelt területen a vörösvértestek szétesése miatt, amely 48-72 órán belül elhalványul, komplett módon 4-12 hét alatt tűnik el.
- A kezelt területen heg, pigmentáció nem alakul ki, a mikrohegképződés gyakori, de az egyéni bőrgyógyulási ütemnek megfelelően átlag 5-14 nap múlva a a mikroheg magától leesik, addig áztató fürdő vétele, erőteljes törölközés, a mikroheg dörzsölgetése, strandolás, úszás, szaunázás, infraszaunázás (infrakerékpározás is), masszázs, kozmetikai vagy esztétikai orvosi kezelés a kezelt területen kifejezetten kerülendő.
- Ismert szénhidrát anyagcserezavar (cukorbetegség, inzulin rezisztencia), vagy vérkeringési probléma (pl. érszűkület) esetén a mikrohegek gyógyulása az átlagnál lassabban következik be az elhúzódó bőrgyógyulás miatt.
- Ha a gyógyulás időszakában a mikroheget napfény éri, a mikroheg átmenetileg pigmentálódhat.Ugyanilyen hatású a mikrohegre a szolárium, infraszauna is. Ezért a teljes gyógyulásig ne tegye ki napfény, szolárium, infraszauna hatásnak magát, napfényes időszakban alkalmazzon minimum 50 faktoros fényvédelmet a szabadban tartózkodáskor. A kezelt területet ne tegye ki jelentős hőhatásnak (pl. szauna) a gyors gyógyulás elősegítése érdekében.
- Az arcon található mikrohegek utókezelésre ajánlott a leheletvékonyan felkent Curiosa gél, vagy hámosító krém (pl. Bepanthen), amelyet a kezelés után néhány napig érdemes alkalmazni naponta 2-szer. Figyelem: a vastagon felkent krém, gél akadályozhatja a gyógyulást, nagyon vékonyan felkenve viszont segíti azt!
- Külföldi vizsgálatok és saját, nagy esetszámon alapuló tapasztalataink alapján a Veinwave rádiófrekvenciás kezelést kúraszerűen kell végezni, átlagosan 1-5 kezelésre van szükség (az arcon található néhány hajszáléttágulat esetén 1-2 kezelés általában elég, rozácea esetén viszont átlagosan 2-5 kezelésre van szükség a tágult hajszálerek mennyiségétől és az elváltozás súlyosságától függően).
- A kezelésekre az egyéni gyógyulási hajlamtól függően 3-6 hetente kerül sor.
- A Veinwave kezelés a kezelt hajszálér vonatkozásában végleges, viszont a hajszálér tágulat kialakulási hajlamot nem szünteti meg, ezért a kiváltó ok folyamatos fennállásakor, vagy a megelőzésre irányuló teendők be nem tartásakor újabb tágult hajszálerek ugyanúgy kialakulhatnak.
- A Veinwave kúra befejezése után optimálisan félévente, de legalább évente egyszer kontrollvizsgálat javasolt az aktuális hajszálér állapot ellenőrzése céljából, amikor szükség esetén a hajszálér karbantartó kezelésre is sor kerül.
Fontos tudnivalók a Veinwave kúráról és a kezelés utáni történésekről, teendőkről
A Veinwave kezelés ellenjavallatai
- nikkel allergia ( ilyen esetben speciális aranybevonatú tűt használunk)
- pacemaker
- bőrfertőzés a kezelendő területen
- terhesség
- epilepszia
További információ, bejelentkezés:
Telefon: +36707799189
E-mail: info@medifat.hu
MediFat Szépségklinika, 1062. Budapest, Andrássy út 97. fszt. 2.
A Veinwave rádiófrekvenciás kezelés 7 legfontosabb indikációs területe:
- arcon, dekoltázson, mellkason található tágult hajszálerek
- orr körüli, szem alatti tágult hajszálerecskék
- elpattant hajszálerek
- rozácea, rosacea arcon
- apró piros véranyajegyek, éranyajegyek (rubin naevus, senilis angioma)
- a 0,3 mm, vagy kisebb átmérőjű seprűvénák lábon, testen
- fibroma bőrnövedék kezelésére
Az arcon, az orr körül, szem alatt, az arc két oldalán található tágult hajszálerek, és a rozácea gyakran nemcsak önmagukban, hanem más hajszél elváltozásokkal együtt is előfordulhatnak, a lábon, törzsön a seprűvénákkal, éranyajegyekkel együtt, melyek eltüntetésére akár egy ülésben sor kerülhet a Veinwave kezelés során.
Véranyajegy kezelés Veinwave rádiófrekvenciás kezeléssel
Seprűvéna kezelés, Veinwave rádiófrekvenciás kezeléssel
A Veinwave rádiófrekvenciás kezelés 7 legfontosabb indikációs területe:A Veinwave rádiófrekvenciás kezelés 7 legfontosabb indikációs területe:
További információ, bejelentkezés:
Telefon: +36707799189
E-mail: info@medifat.hu
MediFat Szépségklinika, 1062. Budapest, Andrássy út 97. fszt. 2.
8 döntő érv a MediFat Klinika Veinwave hajszálértágulat, rozácea kezelés mellett
A Veinwave rádiófrekvenciás kezelés 7 legfontosabb indikációs területe:
- 90% feletti hatékonyság
- végleges eredmény a kezelt hajszálértágulat vonatkozásában
- 100% -ban biztonságos, nincs allergiaveszély, nincs vérzés
- szinte fájdalommentes, így érzéstelenítés nem szükséges
- akár ebédidőben elvégezhető
- bármely testrészen elvégezhető, egy alkalommal akár hosszabb tágult hajszálér szakasz is kezelhető, és az eredmény már 2-3 nap múlva látható
- akár 1-3 kezelés is elég lehet arc, orr, dekoltázs hajszálerek esetén
- kiemelkedő, hajszálér-specialista szintű kezelési tapasztalat
A Veinwave klinikai tesztelése
Nagy-Britanniában 2001-ben történt bevezetése óta slágerterápiának számít az eljárás a kis és hajszálerek kezelésében, az esztétikai kezelésekkel foglalkozó orvosok a kis átmérőjű vénák kezelésében a Veinwave-t arany standardnak tartják, és kiemelten ajánlják hajszálerek, seprűvéna, teleangiectasia, rosacea fennállásakor.
Egy francia vizsgálat szerint, amelyet 400 nő bevonásával végeztek, ami fejenként 5 kezelés elvégzésével összesen 2000 kezelés értékelését jelentette, a sikeres kúra kezelések aránya 90 % felett volt, amely kiemelkedően magas érték a kis átmérőjű erek kezelésében.
Nagy-Britanniában 2001-ben történt bevezetése óta slágerterápiának számít az eljárás a kis és hajszálerek kezelésében. Az érsebész orvosok a kis átmérőjű vénák kezelésében a Veinwave-t arany standardnak tartják, és kiemelten ajánlják hajszálerek, seprűvéna, teleangiectasia, rosacea fennállásakor.
Hatássokszorozás Polarizált fényű lámpával - mi a szabad szemmel még nem látható eret is meglátjuk!
A forradalmian új technológiát képviselő Veinwave gép mellett egy másik különleges készülék is az kiemelkedő hatást szolgálja.
A polarizált fényű lámpával kombinált nagyító szemüveg előnye kettős.
Egyrészt a nagyító funkcióval egyidejűleg használható speciális megvilágításnak köszönhetően a kezelő a kezelt területet nemcsak megfelelően felnagyítva, hanem árnyék nélkül látja, így a precíziós kezelés könnyen kivitelezhető.
A másik előny adja a szemüveg igazi különlegességét: a kezelő bármikor átválthat a kezelés során polarizált fényre. Ez azért előnyös, mert így szinte át lehet látni a bőrön, a normál megvilágításban nem látható hajszálerek így láthatóvá válnak.
A polarizációs szemüveg a diagnosztikában, és a kezelések utáni kontrollban is hasznos eszköz. A polarizált fényben szinte tálcán kínálják magukat a kezelésre érdemes, de szabad szemmel még nem, vagy alig látható hajszálerek.
További információ, bejelentkezés:
Telefon: +36707799189
E-mail: info@medifat.hu
MediFat Szépségklinika, 1062. Budapest, Andrássy út 97. fszt. 2.
Veinwave mikrohullámú arc hajszálér tágulat, rozácea ára
Konzultáció: 5 000 Ft (kezelés esetén ingyenes)
Arc hajszálér tágulat, rozácea kezelés Ár
Orr körüli kis erek 17 000 Ft
Komplett orr 24 000 Ft
Mindkét orca 33 000 Ft
Teljes arc 45 000 Ft
Test seprűvéna kezelés (dekoltázs, alsó végtag) ára
1 alkalom:
1 egységnyi alap terület 22 000 Ft
(minimális vagy közepes erezettség, max.300 impulzus)
1 egységnyi extra terület 29 000 Ft
(sűrű erezettség, max. 400 impulzus)
További 100 impulzus 7 000 Ft
Bérlet:
1000 impulzus 62 000 Ft
1500 impulzus 87 000 Ft
2000 impulzus 108 000 Ft
Véranyajegy kezelés ára:
1-5 db 15 000 Ft
6-10 db 19 000 Ft
11-20 db 25 000 Ft
21-30 db 30 000 Ft
31-40 db 36 000 Ft
Bérlet
50 db 45 000 Ft
100 db 85 000 Ft
Fibroma kezelés ára:
1-3 db 15 000 Ft
4-5 db 18 000 Ft
6-10 db 23 000 Ft
10 db felett 2 200 Ft/db
Szolgáltatásaink
-
MediFat elektromos
zsírbontó rendszer -
Szépészeti
szolgáltatások
- Vitalaser bőrfiatalítás - hyaluron nanogél feltöltés
- !QMS kollagén arcfiatalító rendszer
- Hajszálértágulat, rozácea, tágult hajszálér kezelés arcon, orr körül
- Veinwave – hatásos kezelés a seprűvénák, pókvénák eltüntetésére
- VeinWave- hajszálértágulat kezelése
- Veinwave - Véranyajegy, piros anyajegy eltávolítása
- RÍ-SOFT LINING Permanent Make-Up
- Green Peel gyógynövényes mélyhámlasztás
- Tartós szőrtelenítés IPL módszerrel
- Pigmentzavar kezelése IPL módszerrel
- Akne kezelése IPL módszerrel
- Fotorejuvenáció IPL módszerrel
- Gyémántfejes mikrodermabrázió
Tegye fel kérdését
vagy kérjen visszahívást!
Bejelentkezés kezelésre
Jelentkezzen be kezelésre online! Néhány perc alatt könnyedén és gyorsan időpontot tud foglalni első vagy következő MediFat Elektrolipolízis kezelésére. Kattintson tovább!
BővebbenKalkulátorok
Kíváncsi arra, hogy mennyi az ideális testsúlya, jelenlegi testösszetétele, testzsír százaléka, vagy hány kilót kell leadnia, hogy az ideális értékeket elérje? Regisztráljon a MediFat Premier Klubba, és rövidesen igénybe veheti a MediFat díjmentes Testszemle szolgáltatását, vagy tájékozódjon önállóan a MediFat Fogyókúra Kalkulátorok segítségével!
BővebbenA MediFat Magazin legfrissebb cikkei:
Őszi fogyás és immunerősítés a pluszkilók látványos és hatásos leadásáért.
továbbHasi típusú elhízás
továbbFókuszban a has
tovább