mutass mindenkit!

MediFat Sztártabló

következő előző

Juhász Adrienn őszinte vallomása súlyproblémáiról

Leszámoltam a zsírpáncélommal!


Láttam Önről egy 6 évvel ezelőtti fényképet, gyönyörű, karcsú fiatal lány mosolygott rám. Mi okozta a kilók gyarapodását?

- Azon a képen, 23 éves koromban 52 kg voltam, karcsú és izmos volt a testem. Ez érthető, hiszen sokat sportoltam, a klasszikus balett mellett versenyszerűen kajakoztam is. Aztán nagy szerelmi csalódás ért és én enni kezdtem. Egy nyár alatt híztam 18 kg-ot, mert a bánatomat folyamatos evésbe fojtottam, hiába figyelmeztettek a barátaim, hogy ennek rossz vége lesz.

Előtte Utána

 

Ehhez a 18 kg-hoz hogyan társult a további 10 kg súlyfelesleg?

- Színházban kezdtem el dolgozni, és totálisan fejre állt az életem. A sportot nem tudtam a megszokott intenzitással folytatni, a súlyfelesleg miatt már nem is esett jól a mozgás, így végül teljesen leálltam. Az étkezés abszolút rendszertelenné vált, a próbák és előadások körforgásában gyakran egész nap egy falatot sem ettem, és alig ittam. Évekig éjfél után volt az egyetlen étkezésem, addigra mindig teljesen kiéheztem, és nagy dőzsölésekbe torkollott az evés. A sorozatbeli szereplésem kezdete óta még néhány alattomos kiló is felkúszott rám.

Milyen lelki problémákat okozott a súlyfelesleg?

- Először csak kezdtem nagyon rosszul érezni magam a bőrömben. Néztem magam a képernyőn és depressziós lettem a látványtól. Tudtam, hogy a sorozatot milliók nézik, akik egy kövérkés, középkorú nővérkét látnak, ezért szinte féltem kimenni az utcára, nehogy felismerjenek. Csak fekete, előnytelen „fedőruhában” jártam, próbáltam elterelni a testemről a figyelmet. Az utóbbi 4 évben nem voltam strandon, a fürdőruhát, könnyű nyári ruhákat kizártam az életemből.

 Ilyenkor nagyon nehéz a hízás - önsajnálat és önutálat ördögi köréből kiszabadulni. Most újra karcsú és vidám. Hogy sikerült mindössze két hónap alatt ennyit fogyni?

- Barátnőmtől, Vad Katitól hallottam először egy különleges alakkorrekciós eljárásról, amivel ő a szülés után tartja karban az alakját. Elvitt minket - Szorcsik Vikivel és Várdai Anikóval együtt csinálom a kúrát - Dr. Gajdács Ágneshez és Dr. Bolya Lászlóhoz, akik mindenkinek személyre szabott étrendi ajánlást állítottak össze, majd elkezdődött a zsírbontó kúra. Nekem alma típusú súlyfeleslegem van, ezért a hasi zsírszövetembe vezettek a zsírszöveti diagnózisomnak és a bőröm állapotának megfelelően összeállított áramcsomagokat. A kúra kezdetben nagyon nehezen ment, mert annyira sajnáltam magam, hogy szinte görcsösen ragaszkodtam a régi, rossz szokásaimhoz. Aztán egy napon hirtelen rákattantam az új étrendre, azóta minden megy, mint a karikacsapás. Eddig 13 kg-ot fogytam, hasam 25-30 cm-rel lett karcsúbb, újra 38-as méretű ruhákat hordok! A doktornő 1 hónap után szólt, hogy szerinte letehetném a fekete ruhákat, azóta ismét színesben látom a világot! Szűkebb és tágabb környezetem is elképedve nézi a testi-lelki változást, mindenkitől pozitív visszajelzéseket kapok. Most úgy érzem, nem fogom abbahagyni az odafigyelést, mert látom az eredményét, hiszen visszakaptam régi önmagamat. Újra 28 éves, karcsú, vonzó fiatal nő vagyok! 

 

Juhász Adrienn

További sztárok vallomásai a MediFat Zsírbontó módszerről:

Keresztes Ildikó sikersztorija

tovább

Tatár Csilla

tovább

Mérai Katalin szülés után újra bikiniformában

tovább

Mádai Vivien

tovább

A Nagy Ő újra csúcsformában

tovább

Még több híresség vallomása