mutass mindenkit!

MediFat Sztártabló

következő előző

Keleti Andrea

Kisfiam születése után az alakom hastájon nem lett a régi. A MediFat Elektrolipolízis kúra hatására azonban minden erőfeszítés nélkül megszabadultam a felesleges zsírpárnáimtól, hasam újra vékony és lapos lett, derekam pedig karcsúbb, mint a szülések előtt. A kúra után a még a kedvenc olasz kosztümöm is lazán rám jött, amit jóval kislányom születése előtt vettem.

Keleti Andrea dereka karcsúbb, mint a szülés előtt

Keleti Andrea gyönyörű nő, akinek káprázatos külseje mellett erős pozitív kisugárzása van. Jó természetének köszönhető, hogy a megjelenésével nem vált ki irigységet az emberekből, hanem inkább példaképnek tekintik. Példaképnek lenni azonban felelősségteljes dolog, ezért amikor felkérték zsűritagnak az új tehetségkutató műsorba, elhatározta, hogy a műsor kezdetéig csúcsformába hozza magát.

"Szerencsére alapvetően elégedett vagyok a külsőmmel, és a koromat is elfogadom, mégis volt két dolog, amin változtatni szerettem volna."

Testsúly problémám a táncnak köszönhetően soha sem volt, két gyerek után azonban a hasam formája mintha megváltozott volna. A striák ugyan elkerültek, de a derekam kissé vastagabbá vált, és a bőröm sem volt olyan feszes, mint régen. Az első kívánságom tehát az volt, hogy a hasam ismét legyen a régi. Gönczi Gáborral a Szombat Esti Láz alatt nagyon összebarátkoztam, és nagyon meglepett, amikor az egyik találkozásunk során azt láttam, hogy szinte "eltűnt" a hasa. Gábor elmesélte, hogy az esküvője miatt hozta formába magát egy speciális, műtét nélküli orvosi módszer, a MediFat Elektromos Zsírbontás segítségével.

A MediFat Elektrolipolízis pontosan az az eljárás, amiről mindig álmodoztam. Kevés időbefektetést igényel, ami nekem a gyerekek, a család, a munka és az egyéb elfoglaltságaim miatt alapvető fontosságú. A másik fő szempont, hogy a módszer segítségével pontosan onnan fogyhatok, ahonnan kell. Mivel én egyébként vékony vagyok, ezért nekem csak a zavaró zsírpárnáimat kell kordában tartanom, a szokásos fogyókúrák viszont általános fogyást hoznak létre, ami a számomra szükségtelen. Természetesen az egészséges, minőségi étkezésre nekem is oda kell figyelnem, de ez nem okoz gondot, mert az ajánlott ételek néhány perc alatt összedobhatóak, nagyon finomak, ezért az egész család rákapott ezekre a finom ízekre. Az étrendnek köszönhetően az energiaszintem növekedett, a fizikai megterhelést, a táncot még jobban bírom.

A kúra során 6 kg zsírt adtam le, a testösszetételem olyan, mint aktív versenyző koromban. Van egy gyönyörű ruhám, amit több éve Olaszországban viseltem, és nem hittem, hogy még valaha feljön rám. A csoda azonban megtörtént, és a ruhámba újra kényelmesen beleférek. A derekam 10 cm-rel lett karcsúbb, a bőröm pedig ismét feszes. A műsorban Náray Tamás ruhakölteményeit viselem, és ő is alig hitt a szemének a ruhapróbák során az intenzív változást látva.

A második kívánságom, ami a külsőm megváltoztatásával kapcsolatos, az apró ráncaim eltüntetése volt. Sokat nevetek, sőt beszélgetés közben néha a homlokomat is ráncolom, de a mimikám az életem része, ezek a ráncaim ezért nem zavarnak. Az utóbbi időben azonban szembesülnöm kellett azzal, hogy a szemem körül és még egy-két helyen apró ráncok alakultak ki, és ezekkel nem tudtam kibékülni. Eszembe jutott az egyik amerikai sztár mondása, miszerint bizonyos életkor felett az embernek el kell döntenie, hogy az arca, vagy a teste nézzen ki jól. Hiszen ha valaki vékony vagy fogyókúrázik, az arca előbb-utóbb beesett és ráncos lesz. Ha viszont az arc ki van párnázva, ezért nem ráncos, a testen már zavaróan nagyok a zsírpárnák. A MediFat program azonban segített a dilemma feloldásában, hiszen választhattam azt, hogy az arcom és a testem is nézzen ki jól.

Az arcom megfiatalításában a MediFat Antiaging Szépségprogramja segített. A program egyik alkotóeleme a Vitalaser segítségével végzett hideglézeres bőrfiatalítás, ami fájdalom- és mellékhatásmentes módon teszi rendbe a bőrt. A hyaluronsavas bőrfeltöltésre szintén a Vitalaser segítségével kerül sor, az eredmény pedig döbbenetes. Már a kezelés közben érezhető, ahogy a szövetek feltöltődnek, a kezelés végén pedig a több évvel fiatalabb arcomat láthatom a tükörben. A kezelés után azonnal szalonképes az ember, előfordult, hogy fotózásra mentem a kezelésről. A változást látva egyébként többen azt hitték, hogy plasztikai műtéten estem át, közben csak 3-4 hetente 1 órát szánok a Vitalaserrel történő szépülésre. 

További sztárok vallomásai a MediFat Zsírbontó módszerről:

Cserpes Laura - 2 ruhaméret

tovább

Tatár Csilla

tovább

Makány Márta

tovább

Balázs Klári és a csodaturmix

tovább

Juhász Adrienn őszinte vallomása súlyproblémáiról

tovább

Még több híresség vallomása